Görögdinnye
„A görögdinnye gyökerei akár 3-4 méteresre is megnőhetnek.“
A görögdinnye hosszú gyökereinek köszönhetően összegyűjti a mélyen megbúvó vizet is. Nyáron tökéletes folyadékpótló gyümölcs azok számára akik kicsit tartózkodnak a csapvíztől.
A gyümölcs a félreértések elkerülése érdekében tisztázandó, nem Görögországból származik. Feltehetőleg Afrika nyugati részéről származik.
Több mint 500 fajtája ismeretes, alakjuk és színük is eltérhet. Magyarországi piacokon július környékén található meg. Jótékony hatása, hogy több mint 90 % víz.
Fogyókúrás gyümölcsnek alkalmas, de néhányaknál embernél puffadást okozhat.
Az emberek gyümölcsnek tartják, pedig egy zöldség. Az első görögdinnye szüret úgy körülbelül 5000 évvel ezelőtt következett be. A fáraók sírjába helyezték, hogy legyen élelmük a túlvilágon.
Kínában már a korai századokban termesztették, de a mai napig a legnagyobb termesztő térségnek számít Kína.
Formáját tekintve lehet hosszúkás, illetve gömbölyű. Gyökere erős, melynek nagy része a talaj felső részében helyezkedik el.
A termésének tömege elérheti a 15-16 kg-ot is. A héja viszonylag vastag 2 centiméter körüli. Kevés fény és sok eső idején a termés később érése figyelhető meg.











