Lencse

„Az egyiptomi sírokban is találtak lencsét, sőt az egyiptomiakon kívül a görögök és a rómaiak is ismerték, nevelték és ették ezt a hüvelyest.“

A lencse, ha máskor nem is, újévkor nagyon sok család asztalán előfordul. A lencse magja 28% fehérjét tartalmaz, ezzel megelőzi a bab fehérjetartalmát. Szénhidrát-, nyerszsír-, továbbá A-, B1-, B2-vitamintartalma is jelentős. Főzeléknek rendkívül ízletes és nagyon tápláló, zölden viszont salátaként fogyasztható. A zöld lencsét nem kell áztatni, 30-40 perc alatt megfő. Babérlevéllel és citrommal vagy tárkonnyal kiválóan harmonizál az íze.Az egyiptomi sírokban is találtak lencsét, sőt az egyiptomiakon kívül a görögök és a rómaiak is ismerték, nevelték és ették ezt a hüvelyest. A lencse ugyan gyakran és sokak által fogyasztott eledel volt, de már az ókori Görögországban sem kerülhetett a tehetősebbek és vendégeik tányérjába. Arisztofánész egyik sznobériára hajlamos szereplője az újdonsült vagyonával akként kérkedett, hogy kijelentette, soha többet nem eszik lencsét, bár az író mentségére legyen mondva: egyik darabjában viszont dicsőíti a lencselevest, és édes finomságként aposztrofálja. A római szakács Apicius több lencsereceptet is közölt szakácskönyvében, és az öreg Plinius is megemlékezett a lencse fontosságáról.